Hlavacsek Tihamér zongoraművész 2003-ban debütált a new york-i Carnegie Hall Weill Recital Hall-jában, ahol játékát a fiatal Emil Gilelszéhez hasonlították. A világ legrangosabb hangversenytermei közül bemutatkozott a lipcsei Gewandhausban, a berlini Konzerthausban, és a párizsi Chatelet Színházban, a müncheni Filharmónia nagytermében, továbbá Európa, Amerika és Ázsia számos más nagyvárosában (Bécsben, Rómában, Milánóban, Bostonban, Washingtonban, Delhiben, Bombayban).

Hlavacsek Tihamér Gramofon Klasszikus Díjban részesült: 2006-ban "Az év kiemelkedo fiatal muvészé"-nek választották. A Hungaroton számára készülő, Goldmark összes zongoraművét tartalmazó "World preimere" felvétele első lemezét szólóhangszer kategóriában jelölték MIDEM-díjra.

2006-ban, Berlinben Ránki Dezső, Klukon Edit, az Amadinda ütőegyüttes mellett fellépôje volt a Bartók - Év ünnepi "Bartók-Marathon" hangversenyének. 2007-ben Liszt - szólóestet adott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az Euro Musica Vitae 2000 televíziós fesztiválon az Európából beválasztott két zongorista egyikeként mutatkozott be - nagy sikerrel. Ekkor figyelt fel a fiatal tehetségre Frankl Péter zongoraművész. Vendégművészként olyan rangos fesztiválokon szerepelt, mint az Europamusicale 2004 (Németország), Como-i Ôsz, European Piano Forum (Berlin), Cliburn Piano Institute, Fazioli Zongorafesztivál, Savaria Interforum, Budapesti Zenei Hetek.

A Hauser Adrienne és Kocsis Zoltán által vezetett "A Zongora Ünnepe Keleten" fesztiválon szóló hangversenyt adott 2000-ben, 2001-ben ugyanott a legkiemelkedőbb fiatal művészek egyikeként - Bogányi Gergely, Nagy Péter, Szokolay Balázs, Csalog Gábor mellett - résztvevője volt A magyar zongorázás diadalmas 120 éve című dokumentumfilmnek és gálakoncertnek.

Kocsis Zoltántól meghívást kapott a Budapesti Fesztiválzenekarhoz 1997-ben. Fellépett többek közt a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával, a Musica Vitae kamarazenekarra a Danubia Zenekarral és a Zeneakadémia Zenekarával. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Héja Domonkos, Győriványi-Ráth György, Csaba Péter és Izaki Masahiro.

Számos hazai és nemzetközi zongoraverseny első helyezettje (többek között Földes Andor, Gandolfi, Trieszt). 1998-tól a Magyar Rádió szólistája, 2002-ben a Glaxo Smithkline pályázat elnyerésével annak támogatott mûvésze lett. Elsô szólólemezét a Trieszti Nemzetközi Zongoraverseny győzteseként Rómában készítette 2001-ben.

A Zeneakadémia 125. évfordulója alkalmából kiadott, a legkiemelkedőbb növendékek felvételeit tartalmazó lemezének résztvevôje. " .Ez a válogatás a jelent tükrözi, zálogát, aranyfedezetét a jövőnek, ami - akár amúlt - tartogat idôtálló értékeket. "

A fiatal zongorista generáció ígéretes művészeként szereplôje a 2001-ben készült
A magyar iskola című dokumentumfilmnek .

Több alkalommal volt vendége a Bartók Rádió "A hét muzsikusa", "Zene szóval", című műsorainak, felvételeit többször bemutatták a "Hangfelvételek felsőfokon", "Kritikus füllel", az amerikai National Public Radio "Performance Today", a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Svéd Rádió és Televízió, adásaiban. Lemezfelvételeit európai rádiócsatornák rendszeresen sugározzák.

A budapesti Bartók Konzervatórium és a Zeneakadémia hallgatója volt Benkő Zoltán, Falvai Sándor, Gulyás István és Devich Sándor növendékeként, majd a Yale Universityn szerzett Master's diplomát Frankl Péter osztályában, a Solti Alapítvány és a Magyar Ösztöndíj Bizottság nagylelkû támogatásával (2002-2004).

Olyan világhírű művészek mesterkurzusain képezte tovább magát, mint Kocsis Zoltán, Schiff András, Rados Ferenc, Dmitri Bashkirov, Lev Naumov, Pierre-Laurent Aimard, Joseph Kalichstein, Boris Berman, Claude Frank, Brigitte Engerer, Menahem Pressler.

2006-ban és 2007-ben elnyerte a Fischer Annie zenei ösztöndíjat.

2009-től az Egyesült Államokbeli Shenandoah University-n tanít.

Top

 

   

 

 

Gramofon

 

MAIN | BIO | PRESS | AWARDS | CONCERTS | IN STUDIO | MEDIA | PHOTOS | CONTACT